Information

A MAGNUS AIRCRAFT ZRT. PROJEKTMEGVALÓSÍTÁSI SZERZŐDÉST KÖTÖTT AZ ÓBUDAI EGYETEMMEL

A szerződés aláírásával megkezdődött egy piaci igényekre szabott, elektromos meghajtású túrarepülőgép fejlesztése, valamint közös kutatás-fejlesztési projektek megvalósítása. Az eFusion — egy környezetbarát, tisztán elektromos, kétüléses könnyű repülőgép — lesz Magyarország első, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt, típusalkalmassági bizonyítvánnyal rendelkező repülőgépe.

A most induló közös munka jól illeszkedik egyetemünk repülőgépipari fejlesztési terveibe, különösen az innováció és a kutatás-fejlesztés területén” — hangsúlyozta PROF. DR. KOVÁCS LEVENTE, az Óbudai Egyetem rektora az együttműködési megállapodás aláírásakor. Elmondása szerint az Óbudai Egyetem már eddig is jelentős erőfeszítéseket tett a mérnöki kompetenciák bővítéséért a repülőgépipar elvárásaival összhangban, régóta rendelkezik repüléshez kapcsolódó kompetenciákkal és képzésekkel, és több nemzetközi projektben is részt vesz ezen a területen.

Az eFusion repült órára jutó üzemeltetési költsége töredéke más oktatógépekének, és a repülőgépgyártás mellett alapjaiban reformálja meg a pilótaképzést is. Az új típusú repülőgép létrehozásához az egyetem az úgynevezett hajtáslánc (a repülőgépet meghajtó rendszer) tervezésében vesz részt” — mondta PROF. DR. MOLNÁR ANDRÁS általános rektorhelyettes.

Az elektromos repülőgép új lehetőségeket nyit a fenntartható közlekedésben azok számára, akik rövid és közepes távolságokra veszik igénybe a légi közlekedést. Ennek érdekében közös kutatás-fejlesztési projektekbe kezdünk” — mondta BOROS LÁSZLÓ, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: “Fontos számunkra az Óbudai Egyetem teljes szakmai kompetenciája és támogatása ezen a területen. Vállalatunk mindent megtesz a projektek sikeréért, hogy a közösen fejlesztett repülőgép az együttműködés eredményeként minél előbb piacra kerülhessen. Szakembereink a törzs tervezésével, összeszerelésével és tesztelésével kapcsolódnak be a projektbe. Tisztán magyar innovatív elmékre épülő fejlesztéssel, később pedig termékkel kívánunk beszállni a nemzetközi versenybe” — mondta a vezérigazgató.

A korábban megkötött szándéknyilatkozatot követően a felek a teljes projektmegvalósítási szerződésben a konkrét célok mellett meghatározták a feladatokat, a felelősségi köröket és a finanszírozási pontokat is.

learn to fly

recommended

A Magnus Aircraft leányvállalatot alapít Üzbegisztánban

A Magnus Aircraft leányvállalatot alapít Üzbegisztánban

Újabb mérföldkő a Magnus Aircraft nemzetközi terjeszkedésében: megalakult az üzbég leányvállalat

A Magnus Aircraft vezérigazgatója exkluzív wuxi interjúban osztotta meg a vállalat ázsiai jövőképét

A Magnus Aircraft vezérigazgatója exkluzív wuxi interjúban osztotta meg a vállalat ázsiai jövőképét

A Magnus Aircraft nemzetközi növekedésének új szakaszába lép a kínai Wuxiban való jelenlétének megerősítésével. A wuxi

A TÜRKEVEI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET ÚJ EDZŐTERMÉNEK AVATÓJA

A TÜRKEVEI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET ÚJ EDZŐTERMÉNEK AVATÓJA

2025. január 17-én részt vettünk a Túrkevei Küzdősport Egyesület (TKE) új edzőtermének avatóünnepségén.